Vásárhelyi érzések. Péczely György festményei az Emlékpontban

Emlékpont
2017.09.16.
Rendhagyó tárlat nyílt a hódmezővásárhelyi Emlékpont galériájában. A művész és tudós Péczely György ugyanazt a vásárhelyi szellemi örökséget és érzésvilágot örökítette meg a képzőművészet eszközeivel, amit népzenei gyűjtőként édesapja, Péczely Attila – Németh László barátja és regényhőse, a helyi zeneiskola névadója – adott tovább.

Az egykori Vásárhely arcai és érzései az Emlékpont tárlatán

Emlékpont
2017.09.14.
Péczely György (1929–1985) képeiből nyílik tárlat Vásárhelyi érzések címmel péntek este a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A tárlatot a sajtó számára a megnyitó előtti napon mutatta be közgyűjtemény intézményvezetője, Miklós Péter, aki elmondta: egy nyolcvan ével ezelőtti kiállítás részletei elevenednek meg az Emlékpont galériájában.

A Nagy Háború hőseitől a kádári megtorlások áldozataiig

Emlékpont
2017.09.13.
– A hódmezővásárhelyi Emlékpont őszi rendezvényei minden évben kapcsolódnak egyrészt a tudomány napjához, másrészt a Vásárhelyen tizenegyedik éve megrendezésre kerülő Nemzeti Emlékezet Hetéhez – mondta el Miklós Péter intézményvezető, aki a közgyűjtemény következő hónapokra tervezett eseményeiről adott tájékoztatást.

A kommunistáknak „túl demokratikus” volt a választási rendszer

Emlékpont
2017.09.07.
Hetven éve, 1947. augusztus 31-én a kommunisták csalással nyertek választást, azonban örömük felemás lett: a szavazatoknak ugyanis mindössze a huszonkét százalékát szerezték meg, s míg az összes baloldali induló is csak negyvennyolc százalékot ért el, addig a magyar társadalom többsége a polgári erőkre adta voksát. Az esemény évfordulója alkalmából tudományos konferenciát rendezett a hódmezővásárhelyi Emlékpont.

Választási csalással a kommunizmus felé. Hetven éve zajlottak a kékcédulás választások

Emlékpont
2017.09.01.
A hódmezővásárhelyi Emlékpont tisztelettel meghívja a Választási csalással a kommunizmus felé. Hetven éve zajlottak a kékcédulás választások című tudományos konferenciára 2017. szeptember 7-én 11 órára az intézmény előadótermébe (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 34.).

Augusztus 20. - Egy ünnep alakváltásai. Becikkelyezett diktatúra

Emlékpont
2017.08.21.
Itten van agusztus huszadika... Estván király... Alkotmány... Miazmás... - hangzanak el a remekül eltalált szavak Tímár Péter Egészséges erotika (1985) című „szocioszatírájában”. A filmbéli ládaüzem Rajhona Ádám által megformált vezetőjének darabossága és bizonytalansága ugyan dramaturgiai fogás, jól mutatja azonban az államszocializmus kori közvélemény ingatag alapállását az augusztus huszadikai állami ünneppel kapcsolatban. Az 1980-as évek elejétől a nap rituáléinak a részévé vált az ópusztaszeri emlékparkbeli megemlékezés is, amely végképp zavaros képet mutatott. Az elvtársak Szent István napján Árpád fejedelem szobra előtt az alkotmányról elmélkedtek jókora kenyérrel a kezükben.
(Dr. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetőjének írása megjelent a Magyar Idők napilap 2017. augusztus 19-i számában)

Újvidéki konferencia vásárhelyi előadóval

Emlékpont
2017.07.13.
Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a héten a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete az Apáczai Nyári Akadémiát Újvidéken. Az eseményen több előadást is tartott Miklós Péter történész, címzetes főiskolai tanár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője.

Itthon vagy! – Hódmezővásárhelyről és az Emlékpontból

Emlékpont
2017.07.10.
Az MTVA az ország turisztikai értékeit bemutató sorozata, az Itthon vagy! stábja május utolsó napjaiban Hódmezővásárhelyen forgatta a műsor július 7-én sugárzott epizódját. A forgatócsoport felkereste az Emlékpontot, a zsinagógát és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyet is.

A Rotary-diáktábor résztvevői az Emlékpontban

Emlékpont
2017.07.07.
A nyolcadik alkalommal megrendezett Szentes-Csongrád Rotary Diáktábor résztvevői látogatták meg csütörtökön a hódmezővásárhelyi Emlékpontot. A Csongrád megyei tanulók erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai fiatalokkal töltenek el hat napot, amely során nemcsak Szentes környékét keresték fel, de megismerkedtek a megye kulturális értékeivel is.

Enyészet vagy továbbélés? Könyv a vásárhelyi tanyák jelenéről és jövőjéről

Emlékpont
2017.06.28.
– Alapos történet-, társadalom- és földrajztudományi kutatómunka áll Gálné Horváth Ildikó most megjelent kötete mögött – jelentette ki a Hódmezővásárhely környéki tanyák és tanyaközpontok a tér és idő összefüggésében című könyv keddi bemutatóján Miklós Péter. Az eseménynek helyet adó, hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője kiemelte, hogy a munkában földolgozott kérdőíves kutatás eredményeit, amely a tanyavilágnak nemcsak a jelenére, de részben a jövőjére is rávilágít.

Ezeket a cikkeket olvastad már?