Szerelem és történelem – vásárhelyi vonatkozásokkal

Emlékpont
2017.05.29.
Hanczár János Szerelem a Gulág árnyékában című regényét mutatja be május 31-én, szerdán 17 órától az Emlékpont. A szerzővel Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze beszélget.

A Nagy Háború hétköznapi hőseiről az Emlékpontban

Emlékpont
2017.05.26.
A hódmezővásárhelyi Emlékpont minden év májusának utolsó hétvégéjén – együttműködve Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a helyi Első Világháborús Emlékbizottsággal – megemlékezik az első világháború hőseiről és áldozatairól. Két éve a közgyűjtemény Fronthétköznapok címmel rendezett saját anyagából kiállítást, bemutatva a szegedi negyvenhatosok helytállását az itáliai frontokon, míg egy éve a Szamársziget szellemkatonái című vándorkiállításnak helyt adva mutatta be a Szardínia melletti kis szigeten fogva tartott monarchiabéli katonák tragikus sorsát, míg az idén Harctér és fogolytábor címmel került sor konferenciára és könyvbemutatóra.

A szeretet arcai az Emlékpontban. Vásárhelyi születésű operatőr filmjét mutatták be

Emlékpont
2017.05.24.
A hódmezővásárhelyi Emlékpont a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) helyi szervezetével közös rendezvényén mutatta be a The faces of love – A szeretet arcai című filmet. A Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában embert próbáló körülmények között szolgálatot teljesítő katolikus nővérek – köztük a Csongrád megyei Bordányból származó Fábián Edit Mirjam – munkáját megörökítő film operatőre, a vásárhelyi származású Farkas Ferenc is jelen volt a vetítésen. Az alkotóval Árva László gimnáziumigazgató, a KÉSZ helyi elnöke beszélgetett.

Tiszta múlt. Magyar kereszténydemokraták 1956-ban

Emlékpont
2017.05.19.
Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, a Csongrád Megyei Közgyűlés kereszténydemokrata képviselője mutatta be csütörtökön Márianosztrán A magyar kereszténydemokraták és 1956 című kötetet. A rendezvényen részt vett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt országos alelnöke is.

Faces of Love - A szeretet arcai: filmbemutató a hódmezővásárhelyi Emlékpontban

Emlékpont
2017.05.17.
A hódmezővásárhelyi születésű Farkas Ferenc operatőr is tagja volt annak a magyar forgatócsoportnak, amely a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában készített filmet az ott a bántalmazott, elhagyott, vagy veszélynek és nyomornak kitett fiatalokat segítő katolikus misszióról és annak magyar származású - a Csongrád megyei Bordányban született - tagjáról, Fabian Edit Mirjam, misszionárius nővérről.

Bálint Sándorra emlékeztek

Emlékpont
2017.05.11.
Bálint Sándor, a tudós néprajzkutató halálának harminchetedik évfordulójáról emlékezett meg a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, a Szegedi Városképvédő és Hagyományőrző Egyesület és a Szegedi Közéleti Kávéház Alapítvány a szegedi hagyományőrzők Földmíves utcai Nemzeti Emlékkertjében.

Világháború helyett hidegháború: a Győzelem Napjáról az Emlékpontban

Emlékpont
2017.05.09.
A második világháborút Európában lezáró Győzelem Napjáról tartott rendhagyó történelemórát a hódmezővásárhelyi Emlékpontban helyi diákoknak május 9-én Miklós Péter történész, az intézmény vezetője, aki szólt a történelmi eseményhez vezető út áldozatairól és máig tartó hatásairól is.

Akiktől az emberi méltóságot is elvették

Emlékpont
2017.05.08.
Megérkezett Békéscsabára az Élet Menete Alapítvány holokauszt-vándorkiállítása. Az országban korábban már több mint kilencven helyszínén látható tárlat a csabai pályaudvaron álló korabeli vagonban mutatja be a holokauszt történéseit, hogy a mai kor fiataljai is képet kaphassanak a vészkorszakról – annak a reményében, hogy az soha ne ismétlődhessen meg. A kiállítás hétfői megnyitóján beszédet mondott Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője.

A forrongó vidékről az Emlékpontban

Emlékpont
2017.05.03.
A hódmezővásárhelyi Emlékpont kiadványsorozatának ötödik kötetét vehették kezükbe a közgyűjtemény keddi könyvbemutatójára érkezettek. A Forradalom közelnézetből. Az 1956-os forradalom és szabadságharc vidéki eseményei című kötet húsz szerző huszonegy tanulmányát tartalmazza és az alcímében olvasható küldetést teljesítve 1956 vidéki eseményeit igyekszik felmutatni.

Keresztények és katonák a Közel-Keleten

Emlékpont
2017.05.02.
Irakban teljesített katonai és lelkipásztori szolgálatot Alácsi Ervin János őrnagy, tábori lelkész, aki élményeit kedd délelőtt osztotta meg a hódmezővásárhelyi Emlékpont és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi csoportja rendezvényén a vásárhelyi közgyűjteményben. Az előadásra a Németh László Gimnázium és a Kalmár Zsigmond Szakképző Iskola tanulói is ellátogattak.

Ezeket a cikkeket olvastad már?