1956-os történelemverseny az Emlékpontban

Emlékpont

 Négy csapat nevezett a hódmezővásárhelyi Emlékpont 1956-os történelemversenyére ebben az évben. A tanulóknak egy kötelező és egy másik, három lehetőségből választható témában kellett prezentációt készíteni és azt bemutatni a kedden délelőtt a közgyűjtemény konferenciatermében.

Miklós Péter intézményvezető a csapatokat köszöntve emlékeztetett, hogy 1956-ban Hódmezővásárhelyen, a Bethlen Gábor Gimnázium diákparlamentjén és a Szegedi Tudományegyetem auditórium maximumában a hallgatók már a forradalom kitörése előtt megfogalmazták azokat a követeléseket, amelyeket képviselve később az utcára vonultak a fővárosi tüntetők, s rámutatott, hogy a dél-alföldi fiatalok szellemi öröksége és felelőssége továbbadni ezt a hagyományt.

Minden csapat kidolgozta a forradalomhoz vezető út bemutatását előíró feladatot, amelyben szóltak a kollektivizálás erőszakos folyamatáról, a kulák- és egyházüldözésről és arról is, hogy a keleti blokk több országában vezettek megmozdulásokhoz a hatalom által a kommunista rendszer megvalósítása érdekében végrehajtott diktatórikus lépések.

A választható témák között volt a Rákosi körül kialakult-kialakított személyi kultusz formáinak és annak leképeződésének bemutatása a korabeli sajtóban, de választhatták a diákok az 1956-os forradalom és szabadságharc világ közvéleménye előtt való megjelenésének elemzését és lehetőség volt rövid portréfilm készítésére a forradalom témájában.

A megmérettetésre a Bethlen Gábor Református Gimnázium két csapattal jelentkezett, míg az Eötvös József Szakközépiskola és a Németh László Gimnázium, Általános iskola egy-egy csapatot indított.

A diákok teljesítményét értékelő zsűriben feladatot vállalt Rapcsák Katalin, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. hódmezővásárhelyi alkotóház vezetője, Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője és Zeman Ferenc, az Emlékpont történésze. Döntésük szerint a verseny során a Németh László Gimnázium, Általános Iskola csapata nyújtotta a legjobb teljesítményt, Füzesi Anikót, Kotormán Annát, Bíró Ivettet és Véró Evelint Huzián Péter tanár úr készítette fel a vetélkedőre.

A diákok és a felkészítő tanárok a versenyt támogató Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából történelmi tárgyú szakkönyveket kaptak jutalomként.

 

https://tiltottvoroscsillag.blogstar.hu/./pages/tiltottvoroscsillag/contents/blog/43713/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?