Megjelentek az Emlékeztető legújabb számai

Emlékpont

A hódmezővásárhelyi Emlékpont tudományos folyóirata, az Emlékeztető 2017.évi két kötetét (1-2. és 3-4. számát) mutatta be kedden Miklós Péter történész. A közgyűjtemény vezetője hangsúlyozta: cél, hogy mind az Emlékeztető, mind maga az Emlékpont a jelenkortörténeti kutatások egyik fontos periodikája, illetve műhelye legyen.

Az Emlékeztető 2016-tól jelenik nyomtatásban és elektronikus formában: a közgyűjtemény honlapján is elérhető módon. A kiadvány az Emlékpontban folyó kutatások és a közgyűjteményben megrendezett konferenciák anyagának publikálására szolgál. Így az idei 1-2. számban a tavaly júniusi, a trianoni békediktátumról a nemzeti összetartozás napján rendezett konferencia előadásai olvashatóak a kiadvány egyik blokkjában, így a szegedi Gulyás László professzor írása mellett a Kaposvári Egyetem rektora, Szávai Ferenc és a Kodolányi János Főiskola rektorhelyettese, Vizi László Tamás tanulmányával, valamint a VERITAS Történetkutató Intézet több munkatársának munkájával is találkozhat az olvasó.

A nyomdából nemrég kikerült 3-4. szám a tavaly októberben Mindszenty Józsefről szóló tudományos tanácskozás előadásait tartalmazza, itt Latorczai Csaba helyettes államtitkár dolgozata mellett Balogh Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa és Medgyesi Konstantin, a szegedi Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettesének írása is helyet kapott. Az Emlékpont törekvése – fogalmazta meg az intézményvezető –, hogy a közgyűjteményhez tágabb értelemben kötődő szakemberek kutatási eredményeit is bemutassa, akik bár nem Vásárhelyen élnek, tudományos rendezvények kapcsán vissza-visszatérnek a városba.

A kötetekben megjelennek az intézmény saját kutatásai és a vásárhelyi témák is, így Zeman Ferencnek az 1-2. számban a vásárhelyi kormánypárt két világháború közötti történetét bemutató tanulmánya, amely az idén megvédett doktori értekezésének egyik fejezete. A 3-4. számban pedig az idei év fontos kutatási témájának, a vásárhelyi munkásőrség történetét bemutató kiállításnak a kapcsán is olvasható írás Zeman Ferenc és Nagy Gyöngyi tollából, míg a közgyűjtemény irodalomtörténész munkatársa, Kovás Imre Attila a kommunistaellenes Fehér Gárda Mozgalom mentalitástörténeti megközelítéséről írott tanulmányával szerepel.

Az Emlékpont nyomtatásban is megjelent kiadványairól – amelyek Vásárhely, és tágabb értelmezésben egész Magyarország huszadik századi történetét dolgozzák fel – szólva Miklós Péter hangsúlyozta: most két teljes évfolyam megjelenését követően kijelenthető, hogy bennük több mint félszáz szerző publikált, s többségük tudományos fokozattal is rendelkezik.

Az Emlékpont publikációs tevékenységének fontos része még az Emlékpont Könyvek sorozat, amelynek idén öt kötete jött ki a nyomdából, de előkészületben van a sorozat nyolcadik könyve, Bencsik Péter Hódmezővásárhely 1944 és 1950 közötti politikai életét bemutató monográfiája, valamint a kilencedik, az intézményvezető által jegyzett kötet, amely Vásárhely 1944 és 1950 közötti katolikus egyháztörténetét dolgozza fel.

A most megjelent folyóiratok – az Emlékpont korábbi könyveivel együtt – ingyenesen letölthetőek az intézmény honlapjáról, a Kiadványaink menüpontban.

Emlékeztető 2017. 1-2.

http://www.emlekpont.hu/emlekezteto/Emlekezteto_2017_1_2.pdf

Emlékeztető 2017. 3-4.

 http://www.emlekpont.hu/emlekezteto/Emlekezteto_2017_3_4.pdf

 

https://tiltottvoroscsillag.blogstar.hu/./pages/tiltottvoroscsillag/contents/blog/46177/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?